Áfonyás borjú

Gasztróblog a világ két tájáról.

Áfonyás borjú

Friss topikok

Linkblog

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Csemege ajánló

VKF X/a: Londoni

2007.11.09. 23:47 avar

A tizedik VKF történelmi esemény, s történelmi eseményen részt venni jó. Így a kétfejű blog egyik feleként szeretnék beszámolni arról, hogy kitől/mitől is szerettem meg a főzést. Remélem, a blogtársamnak is jut egyszer ideje és ereje arra, hogy megírja az ő történetét...


Hosszan és sokáig építkeztek a szüleim, így nyaranta ki voltunk csapva a hugommal a nagyszülőkhöz. Ott lakott a család apai ágának nagy része, így voltak nagy közös csirkevágások, baracklekvár főzések, nagy családi ebédek. Talán innen jöhetett a sütés iránti érdeklődés. Sütni ugyanis mindig is szerettem, annak ellenére, hogy nem vagyok igazán édesszájú. A sütést gyerekként sokkal inkább alkotásnak és valami különlegességnek éltem meg, míg a főzés mindennapi rutinnak és – némileg – kötelességnek tűnt. Így a nagymamánál/nagynéninél begyűjtött családi recepteket viszonylag hamar elkezdtem “utángyártani” otthon.

Nem is tudtam igazán főzni, az a néhány technika óra, amikor az osztály főzött, nem hagyott mély nyomokat bennem. Édesanyámnak pedig az volt az elve, hogy a legfontosabb a tanulás, abba kell időt fektetni, a konyhába meg később is beletanulhatok. Nem is voltunk nagyon befogva a házimunkába. (Őszintén szólva, a helyzet jelenlegi állását tekintve, igaza volt... )

Így történt, hogy amikor 18 évesen hosszabb időt töltöttem Németországban, akkor sem konyítottam igazán sokat a konyhához. Szívesen sütöttem, voltak tuti melegszendvics receptjeim, de a rántásról már csak annyi fogalmam volt, hogy gyorsan kell keverni, mert különben odaég...

Aztán egy árnyas este megismerkedtem egy szimpatikus német fiatalemberrel... ;-) Amikor kiderült rólam, hogy magyar vagyok, neki rögtön felcsillant a szeme. Középiskolásként osztálykirándultak Magyarországon, és olyan jó bográcsos gulyást evett... nem tudnék-e én is főzni... a kérésre nem lehetett nemet mondani... :-) Mivel kollégista volt, ezért adott volt a hely, a társaság, az eszközök... csak a szakács hiányzott. Én viszont berezeltem a feladattól: itten nekem gulyást kell főznöm napokon belül, pedig eddig még egy tojásrántottat sem tudtam elkészíteni!!!

Szerencsére német ismerőseimnek, akiknél laktam, volt egy régi magyar szakácskönyve, sőt biztos, ami biztos alapon, gyakorlásképpen náluk is főztünk gulyástlevest... :-). Aztán eljött a nagy nap, és minden pompásan sikerült. El volt mindenki ragadtattva a kollégiumban a főzőtudományomtól. Huhh, na akkor elhatároztam, hogy megtanulok főzni.

Egyetemistaként készétel és vasárnapi ebéd helyett csak egy szakácskönyvet vittem el otthonról., s Horváth Ilona fogta a kezem ill. a fakanalam az első próbálkozásokkor. Eleinte azt főztem, ahol kinyílt a könyv, később az egyetemi kollégiumi barátikörből főzőkör is alakult, s azon vettem észre magam, hogy ez jó.

Amikor néhány évvel később, Erasmusos diákként újra Németországban jártam, ismét találkoztam az egykori szimpatikus német fiatalemberrel. :-) Naná megint gulyást főztem... s a fiatalember döbbenten figyelte, hogy egészen másként csinálom, mint 4 évvel azelőtt. “Khmm” – mondtam – “időközben csiszoltam a technikámon”. :-)


Hát így történt. Most pedig álljon itt az a családi sütirecept, amit elsők között megtanultam sütni.

A londonit mifelénk mindig darált dióval készítik, az én ötletem volt, hogy mákkal is kipróbáljam. Viszont Wuppertalban nem tudom, hol lehet darált dióhoz illetve frissen darált mákhoz hozzájutni, viszont mandulát és mogyorót mindenütt kapni, így most mandulásan készítettem.


Hozzávalók 1 nagy tepsihez:

40 dkg liszt

1 cs sütőpor

30 dkg vaj/margarin

30 dkg cukor

6 tojás

20 dkg darált mandula (de lehet helyette dió (eredeti verzió szerint) mák, mogyoró)

2 cs vaníliáscukor

citromhéj

lekvár (eredendően baracklekvár – nekem most csak eper volt otthon)


A lisztet összekeverjük a sütőporral, 10 dkg cukorral, a tojások sárgájával és a vajjal. az így készült tésztát kivajazott – kilisztezett tepsire tesszük, és 160 fokra előmelegített sütőben (légkeveréses) elősütjük. Nem szabad elfelejteni egy villával sűrűn megszurkálni, hogy ne hólyagosodjon fel a tészta.

Az elősütés alatt elkészül a teteje: a tojásfehérjéket felverjük és hozzáadjuk a maradék cukrot, vaníliáscukrot, a darált mandulát, citromhéjat.

Ha félig megsült az alja, akkor kivesszük, megkenjük lekvárral, majd ráöntjük a tojásfehérjés masszát és visszatesszük a sütőbe.

Akkor van kész, ha a teteje szépen megbarnult.

Nekem így nézett ki a tepsiben, amit a legutóbbi alkalommal a helyi magyar-találkozóra vittem:


1 komment

Címkék: tojás dió mák mandula mogyoró desszert vkf egyszerűen magyar konyha

A bejegyzés trackback címe:

https://afonyasborju.blog.hu/api/trackback/id/tr67224044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

avar · http://afonyasborju.blog.hu 2007.11.21. 23:08:32

A félreértések elkerülése végett. A szimpatikus német fiatalemberrel mind a mai napig nagyon jóban vagyok - ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy rendszeresen írunk egymásnak e-mailt ill. csetelünk. Ahogy én nyugatabbra költöztem, úgy költözött ő is - s most Amerikában keresi a boldogulását. De tartjuk ama jó szokásunkat, hogy 4 évenként találkozunk - és esetleg még gulyás is akad... :-)