Idén Norvégiába sajnos nem megyek, így nem fogom tudni meghosszabbítani az eper szezonomat egészen augusztusig. Itt északon az eper szemek méretének csökkenésével egyszerűen levonható a következtetés: az eperszezon a vége felé jár. Amiért a lett piacot előnyben szeretem részesíteni ilyenkor a magyarral szemben, hogy itt az árusok elsöprő többsége kiírja az általa forgalmazott eper fajtáját. Otthon általában nem szokták kiírni, sőt nem is tudják megmondani mit árulnak. Ezekkel a próbálkozásaimmal a párbeszédek mindig a szamóca vs. eper dilemmánál kötnek ki, amit itt most nem is részleteznék. Maradok az eper köznyelvi értelmezésének használatánál.
A kerti eperfajtákból több ezer fajta létezik (3000 amit általában emlegetnek) és számuk további növekedést mutat, ehhez képest a piac kínálata igen szerény. A fajták a gyümölcs méretét, formáját, ízét, struktúráját, lé tartalmát, színét és illatát variálják különböző módon. A „Sara” fajta például ellagsavat tartalmaz, ami késlelteti a daganatos sejtek osztódását. Arról már nem is beszélve, hogy szinte bármelyik fajtája fiatalítón hat a bőrre, azaz tökéletes arcpakolásnak. Az pedig már már közhely, hogy az eper 90% víz és több C vitamint tartalmaz, mint a citrom vagy a narancs. A banánnal ellentétben szedés után már nem fog jobban megérni.
Az eper Amerikából és Eurázsiából származik. A rómaiak még beérték az erdei eper (szamóca) szedésével, a ma ismert földiepret a XV. században kezdték el termeszteni különböző királyok udvarában, így évszázadokon át csak királyi csemege maradt. A XVIII. században megérkeztek az első eper fajták Amerikából a francia királyi udvarba és hamarosan elkerült a hollandokhoz. Ezzel közel egy időben 1703-ban I. Péter elrendelte a különböző gyümölcsfajták, köztük az eper nemesítését, a cár igyekezetének ellenére az eper csak a XIX század második felében terjedt el a nemesség körében.
Egyszer talán érdemes lenne összegyűjteni, melyik fajta milyen elkészítési módhoz illik igazán. Bár az idei legfinomabb eper élményem egy egészen közönséges fajtához köthető. Ott a titok abban rejlett, hogy lótrágyát raktak a gazdák az epercsemeték alá ültetéskor. Sehol máshol nem kaptam hozzáfogható epret, se illatra, se színre, se ízre.
Az itteni piacon kapható fajták latin neveit sajnos nem sikerült kiderítenem, a lett nevek lefordítása magyarra nem hiszem, hogy használható útmutatást adna.
Túrós epertorta
Hozzávalók:
180 g háztartási jellegű keksz
80 g vaj
500 g túró
150 g fehércsokoládé
200 g eper + díszítésnek néhány szem
200 ml tejszín
1 csomag habfixszáló
30 g kókusz reszelék
A kekszet apróra töröm az olvasztott vajjal elkeverem, a forma aljára teszem, lenyomkodom úgy, hogy egyenletes egybeálló lapot kapjak. Hűtőben, legalább egy órán át állni hagyom. A túrót a tisztított eperdarabokkal összemixelem. Felolvasztom a fehércsokoládét (forrásban lévő vízben úsztatom a tört fehércsokoládé darabokat tartalmazó edényt) és habverővel belekeverem az epres túróba. A túrót alufóliával kibélelt formába teszem – olyan tálba, amit az adott mennyiség csordultig megtölt – letakarom és a hűtőbe rakom legalább két órára.
Kiveszem a hűtőből az alap lapot és túrót, az utóbbi ráfordítom a keksz lapra, majd leveszem róla az alufóliát. Tejszínhabbal, kókusz reszelékkel és eperrel díszítem.
A recept pofon egyszerű (bár szerintem ez a leírásból kiderült), az alaplapra nem kellett több, mint tíz perc, a túró keverék meg volt maximum húsz perc alatt és a végső fázis sem több, mint tíz perc. Harminc - negyven perc aktív munka mellett készíthető el, ami a 205 perces Sacherhez képest igen kedvező.
