Áfonyás borjú

Gasztróblog a világ két tájáról.

Áfonyás borjú

Friss topikok

Linkblog

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Csemege ajánló

Vancouveri bejelentkezés

2007.09.20. 04:15 nordiquetortue

Az elmúlt időben, igencsak eltűntem a cybertérből, nem ok nélkül. Két hete érkeztem meg Vancouverbe, hogy az elkövetkezendő nyolc hónapot itt töltsem. Ez a két hét az életem utolsó két évének talán legkaotikusabb hetének nevezhető. Eleve késve érkeztem az egyetemre (UBC), de még mindent megfejelve a kurzusaim nagy részét is le kellett cserélnem. Emellett persze még ott volt az állás keresésé is, ami nem bizonyult olyan könnyű feladványnak, mint tavaly ugyanekkor mindez Skóciában. Bár már 14 napot tudhatok magam mögött, de még mindig nem sikerült a legalapvetőbb berendezkedés szintjét elérnem, például hiába van hihetetlen nagy, aránylag jól felszerelt konyhám a kollégiumban még mindig csak egy darab sajtreszelő beszerzésére futotta időmből. Mindezek mellett talán érthető, hogy nem a főzés volt az első helyen az életemben.

Másrészt bolygónk egy olyan pontjára érkeztem, ahol a világ szinte összes konyhája képviselteti magát. Így ilyenkor az elején nehezen szánom magam rá bármiféle főzésre, különösen akkor, ha a Sushit ugyan annyiért mérik, mint a dupla sajt burgert. Most inkább tanulnék, sem mint megosztanék. Nagy szívfájdalmam, hogy a kínai negyedig még mindig nem jutottam el, annak ellenére, hogy egy eredeti wok serpenyő beszerzése már régóta dédelgetett álmom.

A mostani receptet az a vasárnapi jelenet ihlette, amit mosás közben láttam. A mosógépekhez kellett mennem a belső udvaron, és az egyik kollégiumi lakás bejáratánál egy srác jó kedélyűen grillezett. Ahogy átpillantottam az utca túloldalára ugyan ebben a jelentben volt részem, mindezt erősen (truly) városi környezetben. (képzeljük el ugyan ezt, mondjuk Budapest belső kerületeinek bérházaiban, ahol a lakók egyre másra állítják fel vasárnap a grillezésnek és jóízűen sütögetnek a belső udvarokon. Teszem hozzá, nem lenne rossz. Nem is értem miért nem csináljuk...). Ahogy az eddig írtakból kiderülhetett a bárány az egyik nagy kedvencem, most se lesz másképp, íme:


Báránysült koriander pestoval

4 személyre

15 perc
 
3 evőkanál olívaolaj

6-8 db bárány szelet

50 g földimogyoró

20 g friss koriander durván aprítva

1 gerezd fokhagyma

A húst sózzuk és borsozzuk, majd a fűszert beledörzsöljük a húsba. Ha nincs grillező edényünk, akkor vastag fenekű serpenyőben közepes lángon sütjük a húst 5 percig, majd a következő 5 percben a másik oldalát. Ha nem vagyunk a rózsaszín hús hívei, akkor mind két estben inkább 7 percig sütögessünk. Amíg sül a hús elkészítjük a pestot. Robotgéppel vagy mozsárral apróra zúzzuk a maradék hozzávalót, amíg sűrű masszát nem kapunk. A húst a pestoval leöntve tálaljuk.


4 komment

Címkék: bárány pesto

A bejegyzés trackback címe:

https://afonyasborju.blog.hu/api/trackback/id/tr13170937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cserke · http://csersznyekert.blog.hu 2007.09.20. 22:01:22

Hű, jó messzire szaladtál. Várjuk az érdekességeket:)

PartizánOrsi · http://kalinka.blogol.hu 2007.10.25. 10:43:54

Óh, Vancouver az szép hely! A sógorom ott lakik, úgyhogy ha néhány ötlet kell (pl. hol van a város legjobb dim-sum-ja?), csak szólj!

nordiquetortue · http://afonyasborju.blog.hu 2007.10.26. 22:55:43

Szia Orsi!

Igen, igen, igen! Várok mindenféle jó ötletet, hely, piac ajánlót. Akkora ez a város, hogy magam képtelen vagyok felfedezni, meg erre a \"fárnya\" egyetemre is be kell járni, meg tanulni is kell :P. Szeretek magam felfedezni, de pl étteremből/kifőzdéből annyi van, hogy ez alatt a 8 hónap alatt, ha akarnám se tudnám végijárni az összeset. Ha van időd, és a sógorod már elárulta neked a tuti helyeket, kérlek küld át nekem. Jobb felso sarokban Emilke is van (nordiquetortue(kukac)yahoo(pötty)fr
Nagyon köszönöm!

PartizánOrsi 2007.10.31. 17:33:10

Írtam neked mail-t! A rokonyok a nevedet is kérdezik, kérlek, írd meg levélben!
süti beállítások módosítása